Ez egy véletlenszerűen választott zene. Az összes zene megtekintéséhez kattints ide

Mesél a bécsi erdő (2019) - kísérőzene /2. felvonás, részlet/.wav

Oszd meg ezt a számot

Biográfia

Magyar zeneneszerző, alkalmazott zeneszerző, hangszeres előadó,  és hangszerelő. 

1992 Január 20-án született Szabadkán. Zenei tanulmányait a balatonalmádi Kósa György Alapfokú Művészeti Iskolában kezdte zongora szakon, Kallai Sándorné, és Fükéné Sebestyén Mónika tanítványaként. Érdeklődése hamar a zeneszerzés, improvizáció felé fordult. A Lovassy László Gimnázium matek szakával párhuzamosan sikeresen felvételizett a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés szakára. Reményi Attila növendékeként 2009-2011-ig tanult zeneelméletet és összhangzattant. Érettségit követően két évig a budapesti Corvinus Egyetem tájépítész szakos hallgatója volt, majd 2016-ban beiratkozott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem alkalmazott zeneszerzés szakára, emellett magánúton jazz zongorát tanult Binder Károlytól.

Az egyetemi felkészülésben Andorka Péter (stílusdarabok, szabad kompozíció, kottagrafika) és Csemiczky Miklós (összhangzattan) segítették.

Az akadémián egyre inkább a filmzeneszerzés kezdte foglalkoztatni, a kortárszenei tanulmányok mellett ekkor kezdett el aktívan dolgozni a szakmában. Filmzeneszerzést Varga JutitBalázs Ádám, színházi zeneszerzést Tallér Zsófia növendékeként tanult. 2018-ban Ba diplomát szerzett alkalmazott zeneszerzésből, ugyanezen év szeptemberétől megkezte tanulmányait mesterszakon. Az egyetemi évek alatt komoly gyakorlatott szerzett a régi zenei stílusokban, különösen a barokk ellenpontban, melynek hatása fellelhető műveiben is. A barokk tanulmányokban Barta Gergely volt a mentora, klasszikus kompozícióra Dargay Marcell, hangszerelésre Tornyai Péter, Serei Zsolt és Fekete Gyula tanították.

Első rövidfilmje  “A nagy dobás“, rendezője Borsos Miklós. Ezt követően Dávid Attila    “Jakab” című rövidfilmjéhez írt zenét. 2018-ban Szövényi-Lux Balázs kérte fel a “Katapult” zenéjének megírására. 

2020-ban diplomát szerzett mesterszakon, diplomamunkája a “Hogyan írjunk Happy Endet” zenés színdarab, melyet Fabacsovics Lili írt, és rendezett, és Lento-slow movements for orchestra című nagyzenekari műve. A színdarab bemutatója október 24.-én volt a Trip hajón. A zenekari mű bemutatására csak egy évvel később, 2021-ben került sor a Zeneakadémia nagytermében az Óbudai Danubia Zenekar előadásában.

2020 Februárjában Todoroff Lázárral közösen elindították a Szimpla Classic nevű komoly,- és kortárszenei koncertsorozatot. A rendezvény lényege, hogy a kortárs komolyzenét eljuttassa olyanokhoz, akiknek eddig nem volt lehetőségük találkozni ezzel a művészeti ággal. A koncertek a Szimpla kertben kerültek megrendezésre, havi rendszerességgel.

 

Koncertek

A ZENE MOST - különleges KORTÁRS szerzők és előadók - IV. - ENSEMBLE 430

2022 December 14

A ZENE MOST - különleges KORTÁRS szerzők és előadók - III. - VARIART ENSEMBLE

2022 December 7

A ZENE MOST - különleges KORTÁRS szerzők és előadók - II. - SONUS CORDIS

2022 November 16

A ZENE MOST - különleges KORTÁRS szerzők és előadók - I. - TRITONUS GUITAR TRIO

2022 November 2

Hegedűtriók

2022 Október 9

Fehér András és Józsa Tamás koncertje

2021 Október 30

2021 Október 6

A zongora színei - Józsa Tamás és Gulyás Gergely szerzői estje

2021 Szeptember 8

Fiatal zeneszerzők nagyzenekari művei

2021 Június 6

Tritonus Guitar Trio

2021 Május 26

A classic az új underground - A Tritonus Guitar Trio koncertje a Nyitott műhelyből
2021 Március 28
A classic az új underground - A Variart Ensemble koncertje a Nyitott műhelyből
2020 Október 7
Szimpla Classic - Ensemble 430
2020 Szeptember 18
Vigilate mecum - Németh Zoltán, Józsa Tamás és Gulyás Gergely művei
2020 Április 1
Kortárszene hegedűn
Bővebben
2020 Március 19
Szimpla Classic Meditáció
2020 Február 5
Szimpla Classic "Ez komoly?"
2020 Január 8
Szimpla Classic "Az első"
2019 November 16
Józsa Tamás, Dankó Richárd, Gulyás Gergely és Németh Zoltán szerzői estje
Pannónia Kulturális Központ, Balatonalmádi
2019 Október 18
Lázár Dániel és Józsa Tamás szerzői estje
2019 Október 11
Józsa Tamás, Dankó Richárd, Gulyás Gergely és Németh Zoltán szerzői estje
2019 Szeptember 28
Józan Vivien és Kósa Lőrinc dalestje
2019 Szeptember 1
Dalest a magyar gyermekmentő alapítvány javára
Nádor terem, Budapest
Bővebben

Fesztiválok

2022 Július 29-Augusztus 6
Thealter Fesztivál
Szeged
2022 Június
Vidéki színházak fesztiválja és határon túli magyar színházak szemléje
2019 Augusztus 27-1
Budapest Short Film Festival
2019 Március 25-31
Friss Hús 2018
Toldi Art Cinema

Előadások

Előadások

Bemutató: 2023 Április 22   

Kasimir és Karoline

Bemutató: 2023 Április 20   

A Politikusok

Bemutató: 2022 Október 25   

Ármány vs. szerelem

Bemutató: 2022 Január 8    

A revizor

Bemutató: 2021 December 18    

Szentivánéji álom

Bemutató: 2021 November 20    

1V1

Bemutató: 2021 Szeptember 27    

Tonio Kröger

Bemutató: 2020 Május 18

Hogyan írjunk Happy Endet
Bővebben

Bemutató: 2019 Október 26

Mesél a bécsi erdő

Sajtó

Közösségi média

Média

Kapcsolat

Ez egy véletlenszerűen választott zene. Az összes zene megtekintéséhez kattints ide

Nocturne 1 (2015)

Oszd meg ezt a számot